Hírportálok
Csak a közmunkások miatt csökkent a munkanélküliség Baranyában
Ötezerrel csökkent a regisztált munkanélküliek száma Baranya megyében, de ez nem a piac élénkülésének, sokkal inkább az állam és az önkormányzatok közmunkásprogramjainak köszönhető. A jó eredmény tehát csalóka.
Kategóriák: Hírportálok
Vége is a benzináresésnek?
Könnyen elképzelhető, hogy a szokásos szerdai benzinárválzotás már nem az elmúlt hetek csökkenő üzemanyagárváltozását hozza, mert bár a héten estek a nyersolajárak, a forint is gyengült a mögöttünk hagyott héten.
Kategóriák: Hírportálok
Párizs nem dolgozik a görög B-terven
Franciaország kizárólag Görögország euróövezetben tartásán fáradozik, Görögországnak ez ügyben "rendkívül erős támogató üzenetre" van szüksége, és nincs "B-terv" - mondta vasárnap a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere, Bernard Cazeneuve.
Kategóriák: Hírportálok
Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
A Napi Gazdaságnak nyilatkozva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára azt mondta, hogy a kormány a kihívásokra gyorsan válaszolt, az államháztartást sikeresen konszolidálta, a reformokkal pedig hosszabb távon is megalapozta a gazdaság versenyképességének javulását.
Kategóriák: Hírportálok
Irán megállapodást remél az Atomenergia Ügynökségtől
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) japán főigazgatója hétfőn Teheránba megy, amitől Irán azt reméli, hogy sikerül végre megállapodásra jutni a közel-keleti ország nukleáris problámáinak ügyében.
Kategóriák: Hírportálok
Gyorsítják a gazdasági szerkezetátalakítást - Sanghajban
A Kínai Kommunista Párt (KKP) sanghaji bizottságának következő öt évre vonatkozó céljai közt szerepel a stabil gazdasági növekedés, az emberek életszínvonalának tovább emelése, a jövedelmi különbségek csökkentése. Innovációra az eddigi 2,9 helyett a GDP 3,3 százalékát költhetik majd.
Kategóriák: Hírportálok
Cséfalvay: Új adók már nem lesznek
Túl gyors volt a kormány, és ezért néha elmaradtak a széles körű egyeztetések Cséfalvay Zoltán szerint. Viszont megoldottak két bónuszfeladatot, és befejezték a reformok törvényhozási részét.
Kategóriák: Hírportálok
Hollande a spanyoloktól is magkapta a magáét
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint a spanyol bankoknak nincs szükségük európai segítségre. A Camp David-i G8-csúcstalálkozón így a spanyolok hivatalosan is visszautasították Hollande, az új francia államfő erre vonatkozó javaslatát.
Kategóriák: Hírportálok
Határidőre már a cégek fele sem fizet
Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - a nemzetközi cégminősítéssel foglalkozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint.
Kategóriák: Hírportálok
EBRD-közgyűlés: indul az arab államok támogatása
Az euróövezeti válság hatásai miatt meglehetősen komorra sikeredett közép-kelet-európai növekedési előrejelzés, a demokratizálódó arab országok pénzügyi támogatásának megkezdése, valamint - komoly nemzetközi feltűnést keltő módon - az első brit elnök megválasztása a mérlege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szombaton véget ért kétnapos londoni éves közgyűlésének.
Kategóriák: Hírportálok
Határozott terveket sürget a G8 a növekedésre
A G8-csoport vezetői elkötelezettek egy olyan csomag mellett, amelynek egyszerre része a növekedés ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció - jelentette ki szombat reggel Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök.
Kategóriák: Hírportálok
Még több mint egymillió szja-bevallást vár a NAV
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le.
Kategóriák: Hírportálok
Állami kényszer is segíti a börtöncégeket
Úgy hírlik, hamarosan a menzáknak is előírhatják, hogy börtöncégektől vásároljanak húst, zöldséget. Akciós csirkét már csomagoltak elítéltek hazai áruházláncok számára, sőt iskolai csontvázak is készülnek efféle üzemekben.
Kategóriák: Hírportálok
Videó: így indult a Facebook-részvények tőzsdei kereskedése
A Facebook társalapítója és elnök-vezérigazgatója nyomta meg pénteken a technológiai társaságok részvényeit forgalmazó elektronikus tőzsde, a New York-i Nasdaq napi kereskedésének kezdetét jelző csengőt a Facebook székházában, a kaliforniai Menlo Parkban. Pénteken vezették be ugyanis a Nasdaqra a Facebook részvényeit.
Kategóriák: Hírportálok
Közel 14 milliós negyedéves nyereség az FHB-nál
Az FHB Csoport 14 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2012 első negyedévében, amely 155 millió forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál - tette közzé a bank pénteken este.
Kategóriák: Hírportálok
Mínuszban állnak zárás előtt az amerikai tőzsdeindexek
Mínuszban voltak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a pénteki kereskedés leállítása előtt egy órával. A piacot általában nyomasztja a görög válság és a spanyol bankrendszer bizonytalansága, a befektetők kivárnak a G8-csúcs előtt.
Kategóriák: Hírportálok
Kissé gyengült a forint
Estére enyhén gyengült a forint délutáni jegyzéseihez képest a bankközi devizapiacon.
Kategóriák: Hírportálok
Új elnöke van az EBRD-nek
Sir Suma Chakrabartit választották az EBRD elnökének.
Kategóriák: Hírportálok
A csúcsra repítheti a gazdagok listáján Bonót a Facebook
„Beautiful Day” – ez a címe a U2 együttes egyik közismert slágerének, de igaz lehet a mai napra is. A Facebook-részvények tőzsdei bevezetésével akár milliárdos vagyonra is szert tehet ugyanis Bono, a csapat énekese.
Kategóriák: Hírportálok
Rémhírek rongálhatják a görög turizmust
A görög turisztikai ágazat felszólította az ország vezetőit, hogy lépjenek fel a külföldön terjedő görögországi káoszjelentések és csődhíresztelések ellen.
Kategóriák: Hírportálok
Mintegy 150 vezető nemzetközi kiskereskedő jelenlétét elemezve elkészült a tíz legvonzóbb európai kereskedelmi célpont mutatója. A Jones Lang LaSalle elemzése rávilágít arra, hogy míg London vonzza a...
Már nem az ügyfelek érdekeit szolgálja, és elvesztette becsületét a Goldman Sachs - állítja a New York Timesban megjelent cikkében Greg Smith, a befektetési bank derivatív üzletágának egyik távozó...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jövő héten kedden délelőtt találkozik az Európai Bizottság elnökével - hangzott el az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján. Az Európai Bizottság...
Egyetlen nyitott kérdés maradt a jegybanktörvényt érintő kötelezettségszegési eljárásban, ez pedig a jegybankárok jövedelemszabályozása - írja szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium,...
Meredek emelkedésbe kezdtek tegnap a világ részvénypiacai, ami az Európából érkező pozitív fejlemények, valamint az IMF megemelt növekedési prognózisai mellett a tengerentúli, vártnál kedvezőbb...
Kedd este után még ma reggel is egyhetes csúcsközelben tartózkodott a forint az euróval szemben, majd az újra romló nemzetközi befektetõi hangulat és a magyar jegybanktörvény módosítása körüli...
A régiós mezőny legutolsó pozíciójára szorult a teljesítményét illetően a magyar piac. A BUX 0,7%-os mínuszban tartózkodik, és lényegében egyetlen magyar blue chip, az OTP mélyrepülése pecsételi meg...
Jövőre megválhat a brit és holland üzletágától a Deutsche Telekom - számolt be a Reuters. Meg nem nevezett információforrások szerint a társaság vezetőségének éves stratégiai ülésén az európai...
A feltörekvő részvénypiacok enyhe emelkedéssel zárták ugyan a hetet, de a kínai gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak miatt ismét több tőkét vontak ki a feltörekvő részvényalapokból, mint...
A tegnapi, jelentősebb esés után felfelé vették az irányt ma reggel az európai tőzsdék annak ellenére, hogy a görög kormányalakítási aggodalmak nem múltak el. Mostanra elbizonytalanodtak a piacok, az...





